|
„ Az embernek agyába kellett gyûrnie az összes tananyagot, attól függetlenül, hogy érdekelte-e vagy sem. Ennek a kényszernek olyan káros hatásai voltak, hogy az állam vizsga után egy éven keresztül minden tudományos feladatot undorítónak találtam. Tulajdonképpen csoda, hogy a modern módszerek nem ölték ki teljesen a kutatás szent szellemét. Az érzékeny kis palántának, az ingerben gazdag környezet mellett, fõleg szabadságra van szüksége. E nélkül kétségtelenül elhervad. Nagyon nagy hiba azt gondolni, hogy a kutatás és a felfedezés örömeit a kényszer és kötelességtudat eszközeivel növelni lehet.”
(Albert Einstein)
Miközben kétségbeesetten keressük a megoldást világunk nyugtalanító problémáira, nincs idõnk és érzékenységünk annak észlelésére, hogy a Föld spirituális evolúciója egy újabb, talán a legszebb szakaszához érkezett. Sõt! A dimenzióváltás bizonyítékai itt élnek közöttünk. Õk a közelmúltban született gyermekek, olyan indigó színû aurával a testük körül, ami eddig nem volt sajátja az emberi fajnak. Az örökké megújuló élet e gyermekek eddig példanélküli képességei által siet az emberi faj segítségére. Gyermekeink éppen azoknak a problémáknak az orvoslása végett születtek, melyek megoldására mi felnõttek már-már bevallottan képtelenek vagyunk.
Bajban van a világ, hagyományos módszereink rendre kudarcot vallanak. Az élet újfajta megközelítése elodázhatatlan. Az iskolarendszerek lélektani manipulációi nem hatnak a jelen gyermekeire. Vajon tudjuk-e inspirálni, segíteni kibontakozásukat, merünk-e nyíltan teret adni képességeiknek, vagy éppen saját értetlenségünk hajtja devianciába, létet tagadó életellenességbe Õket?
Mit mondhatnánk az oktatásról az Õ szemszögükbõl? Dióhéjban ennyit: változnia kell ahhoz, hogy az indigókék gyerekeknél sikeres lehessen. Mai képmutató, a valóságról, az élet lényegérõl körmönfont módon egyáltalán nem beszélõ rendszer lényege, hogy semmiképpen ne képezzen önálló gondolkodású, magáért felelõsséget vállaló, eredeti gondolkodású fiatalokat. Ezt azzal érik el, hogy teljesen beletemetik a gyermekeket és a tanulóifjúságot a különbözõ tantárgyak értelmetlen tengerébe. Teljes igénybevétel mellett az életben emberként való helytálláshoz szükséges muníciót teljességgel nélkülözniük kell.
. A gyerekek úgy járják végig iskoláikat, hogy tudatlanok az élet két legfontosabb alappillérét illetõen. Nem értik, mennyire fontos az anyagi függetlenség elérése, továbbá nincs tudomásuk a lét lényegérõl, Istenrõl s az ember lelki, spirituális származásáról. Általában az ifjúság az anyagi testének hiszi magát, ezért a régi korokhoz képest nem folytat léttisztítást s elmarad a jellemi fejlõdés, önfegyelem és lelki-kultúrálódás terén az elõzõ generációkhoz képest. Esendõségének bizonyítéka az anyagi javak iránti fokozódó mohósága. A televízió, rádió, sajtó az, anyagi vágykeltéssel csak fokozza a pénzkeresés lázát. Ha a folyamat így zajlana tovább az emberiség szinte önként válna beszélõ szerszámmá a termelés és fogyasztás bûvöletében.
. Szerencsére az indigó gyerekek erre az alacsony színvonalú állami, vagyis iskolai értékelésre megfelelõ módon reagálnak. Az új generáció egyre kevésbé, vagy egyáltalán nem manipulálható. Bennük koncepcionálisan s egyben természetes módon ismét felmerül az a kérdés ami az embert emberré tette ez pedig az igény Isten megértésére, felkutatására, a spirituális önismeretre. Viselkedésüket, szokásaikat tanulmányozó tudósok szerint úgy tûnik mégis a spiritualitás, a szellemi útkeresés az emberi faj elsõdleges sajátossága és nem a sokoldalú anyagi kényelem elérése. Pusztán a szellem elsõbbségének helyreállítása megoldja a világ minden baját, újra értelmet és célt ad az életnek, de ehhez fel kell nevelnünk ezt az új generációt, akik annak ellenére, hogy átlátnak ezen a sötét rendszeren, mint gyermekek kiszolgáltatottak a lényeglátó szülõ és pedagógus segítsége nélkül. Az ilyen szülõ minden igyekezetével reményt szeretne ébreszteni tehetséges és kreatív gyermekében , de döbbenten tapasztalja, hogy egy gyermekellenes, érzéketlen s általában ateista iskolarendszerbe kell kötelezõen illesztenie õt. Sõt a gazdaságilag fejlett nyugati világ népesedési mutatói már arról is üzennek, hogy maga az emberi társadalom lett céljaiban gyermekellenes.
A nyolcvanas évektõl folyamatosan vizsgálták, hogy miként reagál a különleges képességû belsõ céllal, küldetéssel érkezõ indigó gyerek a képmutató, vagy lélektelen nevelésre? Sajnálatos módon a nevelés lélektelensége ezeknél az átlagon felül tehetséges gyermekeknél hiperaktivitást, krónikus és érthetetlen fáradtságot, depressziót, idegességet, izomfájdalmakat, (a legutóbbi idõkben fokozódó számban) gyermekkori rákot stb. okozhat. A belsõ idegi feszültség fokozódása miatt az immunrendszer annyira legyengül, hogy a gyermek egyre több betegség áldozatává válhat. Az egészségi tüneteken túl a pszichikai sérülések, amik rendkívüli érzékenységükkel vannak kapcsolatban társadalmi devianciákban, minden határokon és ésszerû viselkedési korlátokon túli agresszivitásban, számtalan esetben önpusztításban, mint a túlzott szexualitás, alkoholizmus, kábítószer és az öngyilkossági kísérletek stb. nyilvánulnak meg.
Végezetül amerikai tudósok (orvosok, pszichológusok, társadalom kutatók) felmérést végeztek az indigó gyerekek körében és számos lényeges, szinte valamennyi gyerekre kiterjedõ megfigyeléseket tettek. A kicsit is érettebb korban lévõ indigók számára teljesen természetes egy Legfelsõbb Igazság, Isten létezése, nem azonosítják anyagi testükkel magukat, tehát tudják, hogy szellemi, lelki természetû lények, többen közülük emlékeznek és szívesen beszélnek elõzõ életeikrõl. Vallási bigottságok nélkül gondolkodásuk természetes része a lélekvándorlásról való tudatosság, a maguk sajátos nyelvi kifejezõ készségükkel ismertetik a tettek és azok visszahatásainak törvényét, amit az ezoteriában karma-tannak ismernek. Különös rokonszenv jellemzi õket az élõvilág, a természet szépségei iránt, s ha mentesülnek a családi erõszaktól többnyire vegetáriánusok s az állatokat az emberiség kistestvéreinek tartják. Gondolkodás módjuk, tudatosságuk és jó értelemben vett önbizalmuk rendkívül ígéretes emberi jövõnk szempontjából. Egyetlen kérdés merül fel csupán:- van e elegendõ áldozatkész, jelekbõl értõ felnõtt, hogy ez az újfajta tudatosság átvészelje kamaszkorát?
Bakos Attila és Egedi-Kovács Melinda
|
